2017. szeptember 26., kedd

Kisregényes örömök

Majdnem egy évvel a nyers szöveg megírása után végre elkészültem az icipici regényem/nagyon hosszú novellám szerkesztésével. Igaz, akadnak még benne elütések, de nagyon boldog vagyok, hogy egy nagyobb volumenű írást is sikerült produkálnom. 

A történet egy lány testvérpárról szól, akik közül az idősebbik hirtelen megözvegyül. Az alapötlet régóta a fejemben volt, egyszer egy háromoldalas novellát is írtam róla, de egy kedves ismerősöm azt mondta, az inkább olyan lett, mint egy hosszabb sztori eleje. Ez akkor kicsit bántott is, mert én lezártnak éreztem azt a novellát. De nem hagyott nyugodni a megjegyzés. Tavaly végre megírtam azt a hosszabb lélegzetű történetet. Íme egy kis ízelítő!


Ladányi Klára: Élj túl!


A kápolnát betöltő tömény virágillat facsarta az orromat. Az apró helyiség lassan megtelt. Habár egyszer sem néztem hátra, az egyre növekvő zajból tudtam, hogy a szertartás kezdetére az összes sort feltöltik majd.
Émelyegtem a virágok bódító illatától, a fejem pedig zúgott a kis helyiséget betöltő szipogástól és orrfújástól. A mellkasom szorítani kezdett, ahogy végignéztem a koszorúkon,. Úgy éreztem, a mögöttem ülők elszippantották az összes oxigént a kápolnából.
Tekintetem önkéntelenül is a koporsó előtti képre siklott, melyről Kornél mosolygott életvidáman. A rémület jeges ujjal markolta meg a szívemet. Oldalra pillantottam, ám nem a férjem ült mellettem, hanem a nővérem, Emma és a férje, Jani. Kiszáradt a szám. Kornélt akartam megszólítani, de csak rekedt krákogást sikerült produkálnom.
Emma felém fordult, szeme könnyektől csillogott. Bátorítóan mosolygott rám, ahogy lágyan megszorította a kezemet.
Üvöltöttem magamban, ahogy a koporsóra és az előtte álló képre néztem.
– Nem – nyögtem, és mint akibe áramot vezettek, ülő helyzetbe pattantam.
Mellkasom sebesen emelkedett és süllyedt, minden porcikámban remegtem. A szobát sötétség leple takarta, a bútorokra csak egy keskeny sávon vetült az utcai lámpák fénye. Ahogy felfogtam, hogy otthon vagyok, oldalra kaptam a fejem. Kornél békésen aludt mellettem.
Testemben megkönnyebbülés áradt szét, felváltva az addigi jeges feszültséget. Visszahanyatlottam a párnámra, és hálát rebegtem, amiért ez csak egy rossz álom volt.
A megkönnyebbülést azonnal felváltotta a bűntudat. Mert bár az én férjem élt, a nővéremé már nem. 

2017. szeptember 11., hétfő

Hangoskönyves

Minden ódzkosásom ellenére nyáron hagytam magam rábeszélni, hogy kipróbáljam a hangoskönyvet. Mit ne mondjak, egy lavina indult el!
Kiderült, hogy a hangoskönyv tökéletesen követhető az olyan monoton ténykedések közben, mint a mosogatás, mosás, mosogatógép ki- és bepakolása, teregetés és ruhahajtogatás. Lehet találgatni, mi teszi ki egy gyesen lévő anyuka napjainak zömét!
Bizony nagyon rákattantam a könyvhallgatásra, nem is értem, hogy vesztegethettem el négy évet az életemből! Főleg úgy, hogy azon keseregtem folyton, hogy nincs időm és/vagy erőm olvasni. A megoldás meg végig ott volt az orrom előtt.
Azt hittem, sokkal nehezebb figyelni a szövegre, hogy közben semmit nem lehet csinálni, ha követni akarom a sztorit. Őrült nagyot tévedtem, szerencsére.

Pinterest

Hálás vagyok a drága barátnőmnek, amiért időről-időre feldobta, hogy próbáljam ki a hangoskönyvet, mert bizony élvezhetőbbé tette vele a házimunkát. Az élet apró örömei! :)

Csak egy mondat.

Stephen King "On Writing"-jával kezdtem meg az ismerkedést a hangoskönyvvel. Gondoltam, azt már úgyis olvastam egyszer, nem lesz ismeretlen a terep.

Mr. King könyvét hallgatni nagy élmény volt. Eleve van bennem egy perverz kíváncsiság az általam kedvelt művészek, írók magánéletével kapcsolatban, amit King memoárjától megkaptam. Ráadásul az, hogy személyesen ő olvasta fel, még közelebb hozta a könyvet.
Ahogy már mondtam, évekkel ezelőtt olvastam az "On Writing"-ot, de érdemes volt újra elővenni, mert bár akkor is dédelgettem írói álmokat, azóta volt, hogy feladtam minden reményt, aztán újra nekiveselkedtem az írásnak.

Minden jótanácsa közül egy ragadott meg igazán: "A legfélelmetesebb pillanat mindig épp azelőtt van, hogy elkezded" (saját fordításban).


Megnyugtató, hogy nem csak én érzem ezt, aki ismét hónapokig írói blokkal küzdöttem. Bár varázsütésre ez a mondat sem oldotta fel bennem a gátat, mélyen meglapult tudatalatt, és egy hete végre nekikezdtem. Egy bekezdésből lett még egy. Most már nem félek folytatni.