2017. szeptember 26., kedd

Kisregényes örömök

Majdnem egy évvel a nyers szöveg megírása után végre elkészültem az icipici regényem/nagyon hosszú novellám szerkesztésével. Igaz, akadnak még benne elütések, de nagyon boldog vagyok, hogy egy nagyobb volumenű írást is sikerült produkálnom. 

A történet egy lány testvérpárról szól, akik közül az idősebbik hirtelen megözvegyül. Az alapötlet régóta a fejemben volt, egyszer egy háromoldalas novellát is írtam róla, de egy kedves ismerősöm azt mondta, az inkább olyan lett, mint egy hosszabb sztori eleje. Ez akkor kicsit bántott is, mert én lezártnak éreztem azt a novellát. De nem hagyott nyugodni a megjegyzés. Tavaly végre megírtam azt a hosszabb lélegzetű történetet. Íme egy kis ízelítő!


Ladányi Klára: Élj túl!


A kápolnát betöltő tömény virágillat facsarta az orromat. Az apró helyiség lassan megtelt. Habár egyszer sem néztem hátra, az egyre növekvő zajból tudtam, hogy a szertartás kezdetére az összes sort feltöltik majd.
Émelyegtem a virágok bódító illatától, a fejem pedig zúgott a kis helyiséget betöltő szipogástól és orrfújástól. A mellkasom szorítani kezdett, ahogy végignéztem a koszorúkon,. Úgy éreztem, a mögöttem ülők elszippantották az összes oxigént a kápolnából.
Tekintetem önkéntelenül is a koporsó előtti képre siklott, melyről Kornél mosolygott életvidáman. A rémület jeges ujjal markolta meg a szívemet. Oldalra pillantottam, ám nem a férjem ült mellettem, hanem a nővérem, Emma és a férje, Jani. Kiszáradt a szám. Kornélt akartam megszólítani, de csak rekedt krákogást sikerült produkálnom.
Emma felém fordult, szeme könnyektől csillogott. Bátorítóan mosolygott rám, ahogy lágyan megszorította a kezemet.
Üvöltöttem magamban, ahogy a koporsóra és az előtte álló képre néztem.
– Nem – nyögtem, és mint akibe áramot vezettek, ülő helyzetbe pattantam.
Mellkasom sebesen emelkedett és süllyedt, minden porcikámban remegtem. A szobát sötétség leple takarta, a bútorokra csak egy keskeny sávon vetült az utcai lámpák fénye. Ahogy felfogtam, hogy otthon vagyok, oldalra kaptam a fejem. Kornél békésen aludt mellettem.
Testemben megkönnyebbülés áradt szét, felváltva az addigi jeges feszültséget. Visszahanyatlottam a párnámra, és hálát rebegtem, amiért ez csak egy rossz álom volt.
A megkönnyebbülést azonnal felváltotta a bűntudat. Mert bár az én férjem élt, a nővéremé már nem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése