2018. január 21., vasárnap

Mentor-hiány

Valamelyik nap belefutottam Lackfi János egyik bejegyzésébe, amiben a tanácsait fogalmazta meg egy tizenötéves, költőaspiráns kérésére. A válasz frappáns és egyszerű volt, nemcsak lírára alkalmazható. Ez a pár sor nagyon megmaradt bennem, és elgondolkodtatott.

Tizenötévesen én is farigcsáltam verseket, nyilván szabadvers formában, mert az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Leginkább magamnak írtam ezeket, hogy megszabaduljak az aktuális érzésektől, amik egy tini lelkében felgyülemlenek. Emlékszem, milyen vehemenciával vetettem bele magam, annyi lelkesedés volt bennem. Úgy éreztem, börtönéből kiszabadult titán lehetek. Aztán az évek múlásával ez a lendület elveszett. Ma már nehezen ülök le verset írni. Habár évek óta tervezem, hogy komolyabban foglalkozom majd vele. De egyedül nehéz tanulni. És itt jön be Lackfi.

A bejegyzését azért is értékelem nagyra, mert irányt mutatott egy pályakezdőnek. Annyiszor vágytam rá, hogy legyen egy mentorom, akinek megmutathatom az írásaimat, hogy mondjon rá valamit, hogy van-e benne fantázia, vagy mit kell tanuljak még, hogy jó legyen, amit papírra vetek. De ilyen nincs. Itthon nincs. És ez annyira nagy baj. 

Mert bizony az írást tanulni kell. Ez nem olyasmi, amit az ember csak úgy tud. Nyilván kell hozzá tehetség, érzék, vagy akármi. Ám ez önmagában édeskevés. Tanulni kell, sokat. Ahogy Lackfi egy-két éve a Ridikül egyik adásában is mondta, egyértelműnek vesszük, hogy ahhoz, hogy valaki sebész legyen, évekig tanulnia kell. Senkit nem engednek be egy műtőasztal mellé úgy, hogy fogalma sincs, hol vágja fel a beteget ahhoz, hogy a vakbelét megoperálja. Ugyanígy, költő vagy író sem lehet senki tanulás nélkül. Mégis, valahogy itthon nincs akkora presztizse ezeknek a szakmáknak. Nincsenek egyetemi szakok vagy legalább kurzusok, csak elvétve találni írástechnikai tanfolyamokat.

Persze létezik szakirodalom, mint Egri Lajos A drámaírás művészete című műve, vagy a Gyurgyák-féle Szerzők és szerkesztők kézikönyve, amiből sok hasznos dolgot megtanulhatunk. Mégis úgy érzem, akárhány ilyen kézikönyvet, szakkönyvet átnyálazhatok, nem ad olyan élményt, mint egy tanárral, mentorral együtt dolgozni. Egy könyvnek nem tehetem fel a kérdéseimet, például, hogy hogy mutassak az írással, nem fog válaszolni. Egy tanárral átbeszélhetőek a problémák. Már ha lenne egy tanár, akihez fordulhatok. 

Jó lenne, ha az írást itthon is komolyabban vennék, ha több lehetőség lenne a tanulásra. Ha lennének mentorok, akikkel együttműködve az írópalánták javíthatnának a technikájukon, stílusokon. Akiktől tanulhatnának. 

2018. január 10., szerda

Írók egymás között - mi is ez?

Két kedves íróbarátnőmmel úgy döntöttünk, 2018-ban egy új, havonta megjelenő blogbejegyzést indítunk, ami az Írók egymás között nevet viseli. Mivel egyebek mellett az írásról is rengeteget beszélünk, szép lassan megfogalmazódott bennünk a rovat ötlete, amihez Gabi kezdte összeírni a témákat. A következő hónapokban  többek között a leírásokról, hibáinkról, az álnevekről vagy a külföldi publikálásról olvashatjátok a bejegyzéseinket. Mindenkit arra biztatunk, hogyha van kedve, szálljon be a körblogolásba, és tegye hozzá a maga véleményét egy-egy témához. 

Pár szóban az írótársaimról:


Gabival még az óvodában barátkoztunk össze, és bár azóta Birminghamben él, most is napi kapcsolatban vagyunk. Annak ellenére, hogy nagyon különböző a hátterünk és a világlátásunk, sokmindenben egyezik az érdeklődésünk. Ebbe tartozik az olvasás és az írás szeretete is. 
Gabi két regénye jelent meg a Maxim kiadó gondozásában, a Maradj velem és a Beszélj hozzám. Ezen kívül számos novellapályázaton ért el szép eredményeket a pályája elején. 
Írás mellett a Bizarrium magazint vezeti, illetve blogol, szerkesztőként és fordítóként dolgozik.
Mindig is becsültem a kitartásáért, akaraterejéért. Jó látni, hogy a kemény munka igenis meghozza a gyümölcsét. Gabi kicsit olyan nekem, mint egy mentor, akinek mindig van egy jó szava, ha éppen kétségeim vannak az írással kapcsolatban.
Gabi bejegyzését itt olvashatjátok.


Fannit Gabin keresztül ismertem meg, talán egy novella vagy vers átnézése kapcsán. Egy idő után kiderült, hogy hasonszőrűek vagyunk, mert ő is az ELTE Angol szakára járt, ahogy én is. Talán még volt is időszak, amikor egyszerre tartózkodtunk a Rákóczi úti épületben, csak épp fogalmunk sem volt a másik létezéséről.
Fanni írásai több antológiában, online magazinban, sőt podcast formájában is megjelentek mind magyarul, mind angolul. Ezen kívül fordít és angolt tanít Párizsban.
Fanni egyedi stílusa hamar megfogott, ahogy közvetlen személyisége is. Mindig ellát szakmai tanáccsal, ha szükségem van rá.
Fanni posztját itt olvashatjátok.


A februárban az írói álnév használatáról elmélkedünk. Remélem, minél többen csatlakoztok majd hozzánk!