2018. január 21., vasárnap

Mentor-hiány

Valamelyik nap belefutottam Lackfi János egyik bejegyzésébe, amiben a tanácsait fogalmazta meg egy tizenötéves, költőaspiráns kérésére. A válasz frappáns és egyszerű volt, nemcsak lírára alkalmazható. Ez a pár sor nagyon megmaradt bennem, és elgondolkodtatott.

Tizenötévesen én is farigcsáltam verseket, nyilván szabadvers formában, mert az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Leginkább magamnak írtam ezeket, hogy megszabaduljak az aktuális érzésektől, amik egy tini lelkében felgyülemlenek. Emlékszem, milyen vehemenciával vetettem bele magam, annyi lelkesedés volt bennem. Úgy éreztem, börtönéből kiszabadult titán lehetek. Aztán az évek múlásával ez a lendület elveszett. Ma már nehezen ülök le verset írni. Habár évek óta tervezem, hogy komolyabban foglalkozom majd vele. De egyedül nehéz tanulni. És itt jön be Lackfi.

A bejegyzését azért is értékelem nagyra, mert irányt mutatott egy pályakezdőnek. Annyiszor vágytam rá, hogy legyen egy mentorom, akinek megmutathatom az írásaimat, hogy mondjon rá valamit, hogy van-e benne fantázia, vagy mit kell tanuljak még, hogy jó legyen, amit papírra vetek. De ilyen nincs. Itthon nincs. És ez annyira nagy baj. 

Mert bizony az írást tanulni kell. Ez nem olyasmi, amit az ember csak úgy tud. Nyilván kell hozzá tehetség, érzék, vagy akármi. Ám ez önmagában édeskevés. Tanulni kell, sokat. Ahogy Lackfi egy-két éve a Ridikül egyik adásában is mondta, egyértelműnek vesszük, hogy ahhoz, hogy valaki sebész legyen, évekig tanulnia kell. Senkit nem engednek be egy műtőasztal mellé úgy, hogy fogalma sincs, hol vágja fel a beteget ahhoz, hogy a vakbelét megoperálja. Ugyanígy, költő vagy író sem lehet senki tanulás nélkül. Mégis, valahogy itthon nincs akkora presztizse ezeknek a szakmáknak. Nincsenek egyetemi szakok vagy legalább kurzusok, csak elvétve találni írástechnikai tanfolyamokat.

Persze létezik szakirodalom, mint Egri Lajos A drámaírás művészete című műve, vagy a Gyurgyák-féle Szerzők és szerkesztők kézikönyve, amiből sok hasznos dolgot megtanulhatunk. Mégis úgy érzem, akárhány ilyen kézikönyvet, szakkönyvet átnyálazhatok, nem ad olyan élményt, mint egy tanárral, mentorral együtt dolgozni. Egy könyvnek nem tehetem fel a kérdéseimet, például, hogy hogy mutassak az írással, nem fog válaszolni. Egy tanárral átbeszélhetőek a problémák. Már ha lenne egy tanár, akihez fordulhatok. 

Jó lenne, ha az írást itthon is komolyabban vennék, ha több lehetőség lenne a tanulásra. Ha lennének mentorok, akikkel együttműködve az írópalánták javíthatnának a technikájukon, stílusokon. Akiktől tanulhatnának. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése