2018. április 17., kedd

Daphne

Öröm és boldogság! Tegnap megjelent az első angol nyelvű novellám! Ez az a pályázat, amiről korábban lelkendezve írtam, hogy visszajelzést kaptam a kiírótól.

A pályázati felhívásban Daphné legendája szerepelt. Ahogy megnéztem, miről van szó, rögtön magával ragadott a téma, és azt hiszem, életem egyik leggyorsabb és legjobb novellája született meg ennek eredményeként.

Source: Mythraeum.com


Bár a versenyt nem én nyertem, hanem Taryn Noelle Kloeden (a novellája itt elérhető), második kiemeltként az én írásom is olvasható a Mythraeum oldalán, amit ide kattintva megtalálhattok!

~~~
A Mythraeum egy ókori mitológiákat feldolgozó projekt, melynek célkitűzése, hogy egy mitológiai elem vagy karakter történetének újragondolására ösztönözze az alkotókat évente négy alkalommal meghirdetett novellapályázata által. A nyertes műből aztán kisfilm lesz.

2018. április 11., szerda

Írók egymás között - Hagyományos vs. magánkiadás

Ebben a hónapban a könyvkiadás lehetséges módjairól írunk. Gabi bejegyzését itt, Fanniét pedig itt találjátok.

A kiadás hagyományos útja alatt azt értem, amikor egy kiadó megveszi a kéziratot, tiszteletdíjat és/vagy részesedést kínál érte, és gondoskodik a könyv körüli minden teendőről (szerkesztés, nyomtatás, terjesztés, reklám). A magánkiadás pedig az, amikor a szerző fizet egy kiadónak, hogy megjelentesse a könyvét, esetleg intézze a terjesztést és a marketinget, bár tudtommal ezt nem minden kiadó garantálja. (Itt megjegyzem, hogy van olyan magánkiadás is, amikor a szerző e-könyvként jelenteti meg az írását, és terjeszti az interneten. Itthon ez talán annyira még nem honosodott meg.)

A gimnázium elején már megfogalmazódott bennem a vágy, hogy egyszer publikált író szeretnék lenni. Igaz, akkor még rövid novellákon és verseken kívül más művem nem volt (leszámítva a forgatókönyvszerű monstrumot, amit Gabival a saját szórakoztatásunkra írtunk). Ettől függetlenül ez egy szívmelengető célként lebegett a szemem előtt. Aztán az idő előrehaladtával egyre megvalósíthatalanabbnak tűnt a terv. Kaptam is pár megjegyzést, hogy itthon kiadóhoz bekerülni protekció nélkül lehetetlen. 

Ekkoriban kerültek a látóterembe a magánkiadók, akik ehhez hasonló szlogenekkel hírdették magukat: "Írt egy regényt, és szeretné kiadni? Mi segítünk!" Kíváncsian kattintottam a hasonló oldalakra, aztán hamar rá is jöttem, hogy ez nem az én világom. Eleve fiatal felnőttként keveseknek van meg az anyagi hátterük ilyesfajta beruházáshoz. Nekem legalábbis nem volt. 
A másik dolog, ami zavart, hogy ez az út túl egyszerű. Az az érzésem támadt, hogy nincs komoly szűrő, bárkinek bármit kiadnak, ha fizet érte. Ez nem tűnt akkora érdemnek, mint egy neves kiadó által kiválasztottnak lenni. Valahogy nekem ez nem igazi megjelenés. 
Ráadásul, ami buktatót láttam ismerősök esetében, az a reklám hiánya a kiadó részéről, és ez teljes egészében így a szerzőre marad. Ami nem kis feladat, ráadásul borzalmasan fárasztó, sőt, idegőrlő lehet. És nem is a szerző dolga lenne ezzel foglalkozni, hiszen nem véletlen létezik a marketing szakma... Persze nem állítom, hogy ez minden hasonló kiadónál így van. Abszolút nincs személyes tapasztalatom, ez csak a saját érzésem, véleményem. 

Így hát én lemondtam a nagy álomról, és elhagytam az írást pár évre. Csakhogy
az írás nem hagyta magát, és visszakúszott az életembe. Most már máshogy nézek az egészre. Rájöttem, hogy rengeteget kell még tanulnom ahhoz, hogy olyan minőségű regényt írjak, amit egy kiadó szívesen felvállalna. De nem szabad feladni, írni kell, a saját örömünkért. És egyszer csak eljöhet a nap, amikor a publikált szerzők névsorát gyarapítjuk, hiszen egyre több kiadó mer nyitni az újoncok felé. Ám ehhez tanulni kell, és kitartóan keresni a lehetőségeket.

A májusi körblogolásunk a visszautasításról és a kritikáról szól majd. Várunk akkor is!

2018. április 9., hétfő

Verses megjelenés

Örömteli hírt kaptam még húsvét előtt! A "Kortárs rapszódia" című versem megjelent a Kláris újság 18/2-es számában. Fogadjátok szeretettel!




2018. április 4., szerda

Lélekmelengető

Ma reggel e-mailt kaptam. Egy angolnyelvű novellapályáztra írtam, úgy egy hónapja. Azóta meg is feledkeztem róla, a mókuskerékben hamar elvesztem az időérzékem. Úgyhogy reggel a fejemhez kaptam, hogy tényleg, a beküldési határidő lejárt, biztos megírták, hogy köszi a részvételt, sajnos a novellád nem nyert.

Ekkor jött a meglepetés. Visszajelzést kaptam a novellámra vonatkozóan! Ilyennel szerintem, egy-két kivételtől eltekintve, nem találkoztam még. A pályázatkiíró kiemelte, mik voltak a szöveg erősségei, negatívumot annyira nem talált, talán csak annyit, hogy hosszabb novellát is el tudott volna képzelni. Összességében azonban jól sikerült a pályamunkám, és bár még nincs meg a verseny eredménye, megköszönte, hogy részt vettem a pályázaton, és olvashatta az írásom.

Mit ne mondjak, majd' kiugrottam a bőrömből. Nem azért, mert megdícsérte a novellám, amit én is jónak éreztem. Mázlim volt, megtalálta a megfelelő befogadót. Általában az ellenkezője történik az írásaimmal. A visszajelzés viszont hatalmas élmény volt. Az építő jellegű kritikának is örülnék, ha kapnék, de eddig olyannal sem traktáltak. Itthon valahogy nem szokás, maximum annyi reakciót kapsz, hogy "sajnos most nem jutottál be a díjazottak/kiemeltek közé." Ha visszaírnak egyáltalán. 

Tudom, nem mindenki veszi jó néven a kritikát és a visszautasítást, ha egy általa szupernek vélt novellát dobják vissza. De nem minden pályázó egyforma. Én az önbizalomhiányos típus vagyok, aki rögtön magát kezdi szapulni, hogy biztos valamit elrontott a novellában. Én szeretném tudni, mi az, hátha legközelebb elkerülhetném a hibákat. De a legtöbb esetben csak a kétség marad. Ami megint csak hülyeség, tudom, hiszen az olvasó lelkiállapotától, hangulatától rengeteg minden függ. (Elizabeth Gilbert a Big Magicben hozza a saját példáját, hogy egy novelláját elsőre elutasította egy magazin szerkesztője, majd évek múlva újra beküldte az írást, és akkor ugyanaz a szerkesztő második olvasásra odavolt érte.)

Tényleg úgy érzem, hogy több visszajelzést kéne küldeni a pályázóknak. Valahogy ez annyira nincs benne az itthoni rendszerben, de jó volna változtatni ezen.