2018. április 11., szerda

Írók egymás között - Hagyományos vs. magánkiadás

Ebben a hónapban a könyvkiadás lehetséges módjairól írunk. Gabi bejegyzését itt, Fanniét pedig itt találjátok.

A kiadás hagyományos útja alatt azt értem, amikor egy kiadó megveszi a kéziratot, tiszteletdíjat és/vagy részesedést kínál érte, és gondoskodik a könyv körüli minden teendőről (szerkesztés, nyomtatás, terjesztés, reklám). A magánkiadás pedig az, amikor a szerző fizet egy kiadónak, hogy megjelentesse a könyvét, esetleg intézze a terjesztést és a marketinget, bár tudtommal ezt nem minden kiadó garantálja. (Itt megjegyzem, hogy van olyan magánkiadás is, amikor a szerző e-könyvként jelenteti meg az írását, és terjeszti az interneten. Itthon ez talán annyira még nem honosodott meg.)

A gimnázium elején már megfogalmazódott bennem a vágy, hogy egyszer publikált író szeretnék lenni. Igaz, akkor még rövid novellákon és verseken kívül más művem nem volt (leszámítva a forgatókönyvszerű monstrumot, amit Gabival a saját szórakoztatásunkra írtunk). Ettől függetlenül ez egy szívmelengető célként lebegett a szemem előtt. Aztán az idő előrehaladtával egyre megvalósíthatalanabbnak tűnt a terv. Kaptam is pár megjegyzést, hogy itthon kiadóhoz bekerülni protekció nélkül lehetetlen. 

Ekkoriban kerültek a látóterembe a magánkiadók, akik ehhez hasonló szlogenekkel hírdették magukat: "Írt egy regényt, és szeretné kiadni? Mi segítünk!" Kíváncsian kattintottam a hasonló oldalakra, aztán hamar rá is jöttem, hogy ez nem az én világom. Eleve fiatal felnőttként keveseknek van meg az anyagi hátterük ilyesfajta beruházáshoz. Nekem legalábbis nem volt. 
A másik dolog, ami zavart, hogy ez az út túl egyszerű. Az az érzésem támadt, hogy nincs komoly szűrő, bárkinek bármit kiadnak, ha fizet érte. Ez nem tűnt akkora érdemnek, mint egy neves kiadó által kiválasztottnak lenni. Valahogy nekem ez nem igazi megjelenés. 
Ráadásul, ami buktatót láttam ismerősök esetében, az a reklám hiánya a kiadó részéről, és ez teljes egészében így a szerzőre marad. Ami nem kis feladat, ráadásul borzalmasan fárasztó, sőt, idegőrlő lehet. És nem is a szerző dolga lenne ezzel foglalkozni, hiszen nem véletlen létezik a marketing szakma... Persze nem állítom, hogy ez minden hasonló kiadónál így van. Abszolút nincs személyes tapasztalatom, ez csak a saját érzésem, véleményem. 

Így hát én lemondtam a nagy álomról, és elhagytam az írást pár évre. Csakhogy
az írás nem hagyta magát, és visszakúszott az életembe. Most már máshogy nézek az egészre. Rájöttem, hogy rengeteget kell még tanulnom ahhoz, hogy olyan minőségű regényt írjak, amit egy kiadó szívesen felvállalna. De nem szabad feladni, írni kell, a saját örömünkért. És egyszer csak eljöhet a nap, amikor a publikált szerzők névsorát gyarapítjuk, hiszen egyre több kiadó mer nyitni az újoncok felé. Ám ehhez tanulni kell, és kitartóan keresni a lehetőségeket.

A májusi körblogolásunk a visszautasításról és a kritikáról szól majd. Várunk akkor is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése