2018. május 9., szerda

Írók egymás között - A visszautasításról

Egy pályakezdő író valószínűleg a visszautasítást tapasztalja meg legelőször. Ami különösen rossz, hiszen ebben a kezdeti szakaszban az ember bizonytalan, de lelkes, és folyamatosan visszajelzésre vár. Az meg, ha egy szívének kedves írást utasítanak vissza, nagy csalódás lehet. Pedig ez a tanulási folyamat része, az íróvá válás egyik lépcsője.

Ettől függetlenül nem kellemes dolog. Nekem is sok időmbe tellett, mire elfogadtam, hogy egy-egy visszautasítás nem feltétlenül azt jelenti, hogy rosszul írok, és fel kéne hagynom az egésszel. Persze az első reakcióm sokszor ez volt. De higgadtan átgondolva az ember belátja, hogy lehet, csak arról van szó, hogy az adott novella nem illik bele a magazin vagy a pályázat profiljába. Vagy egyszerűen nem fogta meg az adott szerkesztőt, zsűritagot, aki olvasta. Van ilyen. Ebben az esetben tovább kell menni, és máshova is el kell küldeni az adott művet, abban bízva, hogy egyszer majdcsak megtalálja a helyét!

Próbálkozni kell, nem szabad feladni. Ha akkora csalódás a novellánk sikertelensége, újabb novellákat kell írni és azokat elküldeni. A lényeg, hogy próbálozzunk tovább, ha tényleg írók szeretnénk lenni. 

forrás: Pinterest

A visszautasításból akár még tanulhatunk is, ha a szerkesztő kitér arra, miért nem publikálják az írásod. Én nagyon értékelem, ha elmondják, miért nem felelt meg az novellám. Az ilyen példák, hogy "a kezdés jó, de a végére elül a sztori", értékes támpontok lehetnek, amiket felhasználva még jobbat is kihozhatunk az adott műből. Persze, ha egyáltalán kitérnek ilyesmire a visszautasító levélben. 

Nektek mi a tapasztalatotok erről? Hogy élitek meg, ha visszautasítják egy írásotokat? Ha kedvetek tartja, osszátok meg a véleményeteket!

Fanni bejegyzését ITT, Gabiét pedig ITT találjátok! Jó olvasást! :)

Jövő havi témánk a kritika lesz. Tartsatok velünk akkor is!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése