2018. november 15., csütörtök

Írók egymás között - Mi kell az írós hangulathoz?

Novemberi témánk az írós hangulat megteremtése, azaz mi szükséges ahhoz, hogy magába szippantson az írás. Hogy Emma, Fanni és Gabi hogy csalogatják magukhoz a Múzsát, a nevükre kattintva megtudhatjátok! :)


Számomra a legfontosabb a csend, ami négy gyerek mellett egyszerre luxus és hiánycikk is egyben. Éppen ezért az írást én ebéd utánra szoktam ütemezni, amikor a gyerkőckék bő másfél-két órára levonulnak a színről. Teljes mozdulatlanságra van szükségem magam körül, ezért nekem már az a tudat is zavaró, ha valaki ébren van a szomszéd szobában. Ezen valószínűleg változtatnom kell a jövőben, ahogy a gyerekek kezdenek majd kinőni a délutáni alvásból. Előre rettegek. :D Kíváncsi lennék, más író-anyák hogy oldják meg ezt.

Mivel ez az énidőm is, igyekszem bevackolós körülményeket teremteni, hogy ne is kelljen felállnom a kanapéról, amíg írok. Éppen ezért mindig odakészítek magamnak egy öblös bögre tejeskávét és vizet, illetve ha van, valamilyen nasst is. Bár valahol olvastam, hogy írás közben nem szabad enni, én eddig soha nem tapasztaltam ennek negatív hatását.



Mindezek mellett zenére van szükségem. Ami nem lehet magyar nyelvű, mert az elvonja a figyelmem. Az angol dalok mellett simán tudok írni, annak ellenére, hogy folyékonyan beszélem a nyelvet. Nem készítek mindenhez külön lejátszási listát, van hogy egy előadótól egy számot vagy egy albumot hallgatok végtelenítve, ami illik az adott iromány hangulatára, vagy csak belövök egy stílust, és random zenék szólnak a háttérben. Mostanában a Snow Patrol, a The Script, a Sleeping at Last, a Take That, Ed Sheeran és Kelly Clarkson dalaira szeretek a legjobban írni. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva előnyben részesítem a hímnemű énekeseket, magam sem tudom, miért.

Ha ezekből az utóbbi két pont nincs meg, azt még túlélem, de az első kritériumnak meg kell lennie, különben huss az inspirációnak. Nektek milyen írós szokásaitok vannak? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése