2018. november 30., péntek

Viszlát november!

Holnap december, ami azt jelenti, hogy ma véget ér a novemberi regényírós kihívás. Akik véghezvitték, amit terveztek, azoknak szívből gratulálok! Nekem nem sikerült megírni azt az ötezer szót, amit elterveztem, mégsem fogom fel véres kudarcként az egészet, mint a legelső alkalommal. Elhatároztam, hogy reálisan nézem a helyzetet és idén kedves leszek magammal, a hiányosságaim helyett pedig azt veszem figyelembe, amit sikerült elérnem.

Elkezdtem egy új történeten dolgozni, ráadásul angolul. Ez olyan kihívás, amit eddig nem nagyon mertem megtenni. Még most is bizonytalan vagyok. Ahogy abban is, hogy merre fog haladni Alex és Philip története, ám egyre több információ bontakozik ki bennem, ahogy erre a projektre gondolok. Nagyon izgatottan várom, mi fog kisülni belőle!

Hálás vagyok ezért a hónapért, mert beindított bennem valamit, feloldotta a blokkot, ami a legkisebb gyermekem születése óta a kreativitásomra telepedett. Újra tudok írni. 

Ráadásul újabb ötleteim támadtak. Novellák és egy kisregény folytatása várja, hogy megírjam. Mi ez, ha nem győzelem? :)

Köszönöm, NaNoWriMo!
forrás: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése